Szótár



Ablak 
A boríték előoldalán fóliával takart ablak található, így láthatóvá válik a levélre írt címzés.

Adathordozó
Számítástechnikai eszköz (pendrive, DVD, CD, külső winchester, HDD, stb.), amelyen a nyomdailag feldolgozásra kerülő anyagot rögzítik. Lényeges egyeztetni az anyagokat tartalmazó fájlok formátumát, az ezek kezeléséhez szükséges szoftverekkel a nyomdának rendelkeznie kell a munkák elkezdéséhez.

Alnyomat 
Szöveg alá nyomott világosabb színű homogén felület, ábra, fotó vagy grafika.

Alnyomatrendszer
A szövegnyomat alatt helyezkedik el, a kereten belül. Legalább két különböző színű, egyedileg készített, bonyolult rajzolatú, 75ľm-nél kisebb vastagságú grafikai elemeket is tartalmazó vonalrendszerből áll. 

Analóg proof 
Próbanyomó eljárás, melyhez a valós nyomtatás alapjáúl szolgáló filmet használják. Az eljárás a nyomtatás színhelyességének ellenőrzésére szolgál. Fontos tudni, hogy a nyomtatás során nem lehet a jelen eljárással előállított színvilágot teljes mértékben reprodukálni az alkalmazott alap-, és segédanyagok, valamint "nyomtatási" methodika különbözősége miatt.

Aranyozás
Kiemelések, figyelem felkeltés céljából gyakran alkalmazott nyomdaipari eljárás, mely során a kiemelendő szöveget, vagy felületet vékony fém fóliával látják el. A fólia színe nem csak arany lehet. Nagyon sok szín közül választhatnak, sőt hologramos kivitelű fóliákat is lehet kérni, ami további érdekességet adhat a kiemelendő résznek.

Átfutási idő
A kiadvány megrendelésétől a megrendelő igénye szerinti helyre történő szállításáig tartó időintervallum.

Behúzás
A szedett szöveg első sora beljebb kezdődik mint a szöveghasáb.

Behúzott melléklet
A kiadványba be nem kötött melléklet. Ilyenek például a színes magazinokba betett lapok.

Belív
A könyv jelentős részét alkotó kötészetileg összetartozó egység 

Bélésnyomás
A boríték belsején levő grafika. Általában azt a célt szolgálja, hogy a borítékot fényfelé tartva se lehessen elolvasni a benne levő levelet.

Bemetszés, riccelés
Az a művelet, amikor nyomógépen megfelelő vágóelemek segítségével a papír keresztmetszetét csak részben vágják át. Bemetszést, riccelést alkalmaznak pl. az öntapadós fóliák kikészítésekor, a nyomtatott felső papírréteg a bemetszés vonalának megfelelően, könnyen leválasztható az alsó hordozórétegről. 

Besütés
A könyvtábla és a gerinc közötti bemélyítés, mely a jó nyitást teszi lehetővé. 

Biegelés
Hajtások jelző nyomása, amellyel a kiadvány (például könyvborító) jobb nyithatóságát, vagy (például prospektus, dosszié) könnyebb záródását biztosítják.

BMP
Windows (BitMap) pixelgrafikus adatformátuma. 

Borító
A könyv, prospektus külső fedele, amely általában magasabb grammsúlyú papírból készül, mint a könyv belívei.

Boríték
A boríték és a tasak közötti különbséget döntően az jelenti, hogy a boríték hosszabbik, vagy a rövidebbik oldala zárható-nyitható. Amennyiben a hosszabbik oldal a zárható-nyitható terület borítékról beszélünk.

Bőrkötés
Kötészeti eljárás mely során a könyv teljes fedelét (gerincét és tábláit) bőrrel vonják be. Félbőrkötésről beszélünk, ha csak a gerincet és a kötet éleit (sarkait) borítja bőr.

Buktatás
A papírív megfordítása hátoldalának nyomtatásához úgy, hogy az alapilleszkedési pontok az ellenkező oldalra kerülnek, az oldalillesztési pont pedig a helyén marad.

C6/C5
A 114 mm X 229 mm-es paraméterekkel rendelkező borítéknak, szabványos elnevezése.

CDR
Corel Draw vektorgrafikus adatformátum.

CD tasak
Olyan méretű tasak, amely CD-k tárolására, kiküldésére fejlesztettek ki.

Cérnafűzés
Ívösszekapcsolás művelete fűzőcérnával.

CMS (Color Management Systems)
Egységes színkezelő rendszer, a kép bevitelétől a kinyomtatásáig biztosítja a színhelyességet.

CMYK 
Olyan színrendszer, mely a Cyan, Magenta, Yellow, Black színeket használja. 

Cromalin
Színes analóg proof, mely már az eredeti állományból készített filmről készül.

CTP
(computer to plate) Számítógépről közvetlenül nyomólemezre történő levilágítás.

Denzitás
A film fedettségét határozza meg, ha nincs megfelelő fedettség, akkor nem lehet jó nyomatot reprodukálni.

Direkt szín
Színminta vagy Panton-szám alapján meghatározható szín.

Digitális nyomtatás
A digitális állományból leképezett jelekből - egy lézer segítségével - a nyomóhengeren elektromos töltést hoznak létre, melyre feltapad a festékpor. A biztosabb festékátvitel érdekében a nyomathordozót ellenkező töltéssel töltik fel. A festékréteg rögzítése hő és nyomás hatására történik.

Digitális proof
Adathordozóról digitális eljárással készített próbanyomat. A színes nyomtatás színhelyességének ellenőrzésére szolgál. Fontos tudni, hogy a nyomtatás során nem lehet a jelen eljárással előállított színvilágot teljes mértékben reprodukálni az alkalmazott alap-, és segédanyagok, valamint "nyomtatási" methodika különbözősége miatt.

DIN méret
Szabványban meghatározott elnevezés, amelyet a nyomdaiparban általánosan alkalmaznak a méretek meghatározására.

Dombornyomás
Olyan nyomtatási eljárás, amelynek célja a betűk, rajzok relifszerű kidomborítása a papír felületéből. A dombornyomás lehet színes és vak, ami azt jelenti, hogy a domborítás nem színes.

DPI - Dot Per Inch
A pontok száma inchenként. A rendszer letapogatási, levilágítási elemeinek 25,4 mm-re eső száma.

Drótfűzés
Ívek összekapcsolása fűzőkapcsok átütésével. Változatai: irkafűzés, tömbfűzés.

DTP
DeskTop Publishing, számítógépes kiadványszerkesztés.

Duplexnyomtatás
1. Árnyalatos egyszínű kép világos és sötét árnyalatainak nyomtatása külön-külön egy-egy nyomóformáról. Az így kapott kép árnyalatgazdagsága rendkívül nagy. 2. Nyomtatás két, általában komplementer színű duplex hatást mutató festékkel.

EAN kód
(European Article Number Code) Árucikkek azonosítására használt, 8 v. 13 jegyű vonalkód szabványa.

Egyenkénti csomagolás
A kész kiadvány egyesével fóliába csomagolható. A késztermék egyenkénti csomagolása általában áttetsző fóliába.

Envelope (védőborító)
A kötéstáblát védő, de azzal fizikailag nem összetartozó, rendszerint nyomott lap. Grafikai megjelenése kiemelten fontos a könyv esztétikai összképe szempontjából.

Élőfej
A szedéstükör felső szélén elhelyezett, a szerző nevét és a könyv címét vagy az oldalon tárgyalt téma címét, esetleg az oldalszámot is tartalmazó szövegsor.

EPS
PostScript vektorgrafikus adatformátum.

Elektronikus dokumentum
Számítógépen előállított, nyomdai igényeknek megfelelő file.

Elektronikus formában
Valamely számítógépes program alkalmazásával előállított szöveg- és képanyag. A megfelelő formátumok egyeztetése fontos a megrendelés elküldése előtt.

Enyvezett zárás, gépi boritékolásra alkalmas
A ragasztást biztosító enyvezett területet úgy alakították ki, hogy a borítékoló gépek nedvesítőművei a leghatékonyabban tudják nedvesíteni, és lezárni a borítékot.

Értékcikk nyomtatvány
Szigorú elszámolási kötelezettséggel, meghatározott mennyiségben előállítható, az előállítási értékénél nagyobb értéket képviselő nyomtatvány [pl. sorsjegy, bankjegy, államkötvény, bejelentőlap, útlevélkérő lap, útlevél, különleges belépést (engedélyt) igazoló nyomtatványok, közlekedési jegyek, bélyeggel nyomott postai levelezőlap stb.], nem tartozik ide a bélyeg. Az ~ tervezéskor és kivitelezéskor meg kell nehezíteni a hamisítást.

Előzék
Keménytáblás könyveknél könyv belső oldalait ( a belíveket) a könyv borítójához rögzítő lappár.

Eresz
A könyv jó nyithatóságának biztosítása és tartósságának növelése érdekében a gerinccel párhuzamosan kialakított nyitási vonal.

Egészvászon kötés
A könyvtábla elemeit (táblalemez, gerinclemez) összefüggő könyvkötészeti vászon borítja.

Fájlformátum
Az anyagokat tartalmazó fájlok formátumát egyeztetni kell, az ezek kezeléséhez szükséges szoftverekkel a nyomdának rendelkeznie kell a munkák elkezdéséhez.

Famentes ofszetpapír
Famentes alapanyagú, fehérített cellulózból készül. A jobb minőségű ofszetpapírok részben rongytartalmúak. Tömör, zárt felületű, íróképes, merev tartású, alig áttetsző, fehér, csontsárga vagy szürke színű termék.

FCO
(film coated offset) vékonyan mázolt ofszetpapír, mely az LWC-nél jobb minőségű.

Fényes műnyomó
Főleg színes, reprezentatív termékek kivitelezése során alkalmazott simított, fényes felületű papír.

Felülnyomás
Ebben a pontban kérjük megadni, hogy a boríték előoldalán-, és hátoldalán található grafikai elemek megjelenítésénél, a grafikus vagy tervező hány, különböző színt használt.

Felületkezelés
Fóliázás, lakkozás: meggátolja a festék lehúzódását, erősebbé teszi a papírt. Anyaga szerint műanyag, optikailag fényes vagy matt változatban létezik.
 
Flexonyomtatás
Magasnyomtatási eljárás, főként tekercselt csomagolóanyagok, tapéták készítésére alkalmazzák. Jellegzetessége, hogy nyomóformaként flexibilis anyagokat, gumit vagy műanyagot használnak, és az alkalmazott festék párolgásos száradású, gyorsan száradó kis viszkozitású speciális festék, amellyel a papíron kívül alumínium-, celofán-, PVC- vagy egyéb műanyag felület is jól nyomtatható.

Font
A GEM-rendszer alatt egy font egy betűtípus egy változatának egy fokozatát jelentette. A vektoros TrueType és a PostScript 1 esetében az összes fokozat adatait (leírását) egyetlen fájl tartalmazza. Természetesen külön fájl az antikva, külön a kurzív, (fél)kövér és (fél)kövér kurzív változatokat. Egy-egy fájl jelent egy fontot. Az előbbiekből következik, hogy ha egy betűből több változatra van szükség, akkor újabb fájloknak kell tartalmaznia a leírásuk adatait. Mivel egy név alatt legfeljebb négy fájl lehet, ilyenkor új nevet adnak a többi betűfajtának.

Fóliázás, lakkozás
Felületkezelési eljárás. Meggátolja a festék lehúzódását, erősebbé teszi a papírt. Anyaga szerint műanyag, optikailag fényes vagy matt változatban létezik.
 
Folyamatos numerikus
Folyamatos számsor.

Forma-lakkozás, -fóliázás
Felületkezelés az oldalnak csak egyes, meghatározott részein.

FTP
File Transfer Protocol, nagyméretű file-ok adatcseréjét segíti az Internet segítségével.


Gascofil
A papír struktúráját úgy alakították ki, hogy nagyon nehezen lehessen az ilyen típusú papírokat elszakítani.

Garnitúra
Egy színes nyomtatvány előállításhoz az alkalmazott színek számával megegyező számú filmre van szükség. Ezt a film mennyiséget nevezzük egy garnitúra filmnek. Nyomtatás sorám (a nyomógép méretéből-, és a lemezkészítés technológiai hátterétől függően) nem elegendő egy garnitúra film átadása a nyomdának. Jelen pontban meghatározhatja, hogy hány darab garnitúrát igényel a gyártáshoz.

Gerinc
Könyvek, folyóiratok, tömbök nyitási oldalával szemben levő, élben találkozó alkotórészeinek (hajtogatott ívek, lapok) megnevezése.

Gerinccím
A könyv, vagy időszaki kiadvány gerincén elhelyezett cím. Magyarországon a gerinccím alulról felfelé tart.

Guilloche
Bizonyos geometriai törvények szerint egymásba fonódó, védő vonalmintázat.

Grafikai tervezés
Kézirat alapján készített grafikai megjelenés elkészítése.

Göngyölt hajtás
A bekötött melléklet kétszer vagy többször a kötés felé hajtott .

Grafikai design
A kiadvány grafikai megjelenésének leírása, mintája.

Grammsúly
A papír súlyát az egy négyzetméterre eső grammsúllyal jellemzik. A volumenizált papírok, az adalék anyagoknak köszönhetően, vastagságukhoz mérten könnyebbek.

Holográfia
Fényképészeti eljárás, amellyel a tárgy térhatású képét lehet előállítani lézersugár interferenciája alapján.

Hologram
Holográfiával készített kép.

HTML
(hyper text transfer protocol) A Web univerzális nyelve, szöveges dokumentumok jelölési rendszere.

Hajtogatás
Egyre gyakoribb igény, hogy a szórólapokat más újságok, kiadványok mellékleteiként, esetleg Direct Mail küldemények tagjaként készítsük el. Ebben az esetben az elkészült kiadványt a megfelelő méretűre kell hajtani. A hajtogatás módját mindenképpen egyeztetni kell a kivitelezővel a gyártás kezdete előtt. Az árajánlati szakaszban azonban elegendő megadni, hogy az adott nyomtatványt hányszor kell vízszintesen, illetve függőlegesen meghajtani.

Hossz hajtás
Függőleges irányú hajtogatások száma.

Imprimatúra
Nyomás engedélyezése, jóváhagyása; Végső levonat a kinyomtatott anyagról. az utolsó tördelt szerzői korrektúra, amelyen a kiadó (megrendelő) engedélyt ad a nyomtatásra. Az imprimatúra javítása után már csak a nyomda és a kiadó hivatalos megbízottjainak jelenlétében szabad változtatni.

Indentálás
Kártyamegszemélyesítés egyik formája, mechanikus adatfelviteli mód. A kártya felületi struktúrájába mélyedve, akár különböző színekkel, tapintásra is érzékelhetően kerülnek az információk.

Írisz nyomtatás
Olyan színnyomó eljárás, amikor több színt nyomtatnak egyszerre, ezek a színek egymással fokozatosan egybeolvadva jelentkeznek a nyomathordozón.

Irkafűzés
A kiadvány gerincén elhelyezett két vagy több kapocs, amely a kiadvány összefogását szolgálja. Minimálisan 8 oldalas, legfeljebb a papír vastagságától függően 80-112 oldalas munkáknál alkalmazható.

ISDN
(Integrated Services Digital Network) Integrált szolgáltatású digitális hálózat.

ISBN szám
(International Standard Book Number) Könyvek nemzetközi (UNESCO) 10 számjegyu azonosító száma. A nemzeti ISBN irodától (Országos Széchenyi Könyvtártól) lehet kérni. A könyvnek általában az impresszum oldalán szokás elhelyezni.

ISSN szám
(International Standard Serial Number) Időszaki kiadványok és sorozatok nemzetközi (UNESCO) 8 számjegyű azonosító száma. Az ISBN számhoz hasonlóan, szintén igényelni kell.

Irkafűzés
A kiadvány gerincén elhelyezett két vagy több kapocs, amely a kinyomott, meghajtott ívek egymáshoz rögzítését szolgálja. Minimálisan 8 oldalas, legfeljebb - a papír vastagságától függően - 80-112 oldalas munkáknál alkalmazható.

Int. C6/C5
A 114 mm X 224 mm-es paraméterekkel rendelkező borítéknak, szabványos elnevezése. Gyakran szűkített C6/C5-nek is nevezik.

Ívesített
Meghatározott méretű lapokra (ívre) vágott termék.

Jelzőszalag
A könyvtest gerincére ragasztott és a könyvtestbe húzott textilszalag, hosszúsága a könyvtest átlója + 2-3 cm.

JIT
(Just In Time) "épp idejében" módszer, mely alkalmazásával egy cég nem tart raktáron nagy alapanyag készleteket, hanem olyan ütemezésben szállíttatja azokat, ahogyan azt a termelés igényli.

JPEG formátum
(Joint Photographie Experts Group) Igen elterjedt tömörítési eljárás 256 színárnyalatú vagy annál több színű raszteres képek tárolásához. A JPG a TIF formátummal szemben "veszteséges" eljárás, a kép minősége a tömörítés arányában romlik, de ezt egy bizonyos határig az emberi szem nem veszi észre. A JPG formátumban levő képállományok nevének kiterjesztése rendszerint: JPG (Az eljárás a nevét az azt kidolgozó csoportról kapta.)

Kapitális oromszegő
A könyvtest gerincére fej- és lábrésznél felragasztott színes textilcsík.

Kapitális
Keménytáblás könyvek gerincének élén és alul, a sapkát eltakaró keskeny szalag; oromszegő.

Kartonok
Olyan papírtermékek elnevezése, amelyek négyzetmétertömege 180g/m˛ feletti, ill. az ITJ szerint 250-400 g/m˛ között van. A nyomdaiparban leggyakrabban használt típusai az alabástrom-, kromó-, műnyomó, ofszet-, levelezőlap- és játékkártya-karton.

Kasírozás
Papírnyomat, kinagyított fotó, plakát, stb. szürkelemezre, műanyagra, fára, stb. való felragasztása.

Keménytáblás könyv
Olyan kiadvány, amelynek a fedele 1,5 3,5 mm vastag kötészeti lemez egészpapír, egészvászon, félvászon, műbőr vagy bőrborítással.

Képfelbontás
A nyomandó kép részletgazdagságának mértéke. Két változata van: 1. Digitális feldolgozásnál egysége a dpi (dots per inch), vagyis az egy hüvelykre (inch) jutó pontok száma; 2. Fotótechnikai (hagyományos) feldolgozásnál egysége a raszter, vagyis az egy négyzetcentiméterre jutó pontok száma.

Kereszt hajtás
A kétszer (egymáshoz képest keresztben) meghajtott ív, amely 8 oldalas terméket eredményez.

Kifutó
Amikor a körülvágott kiadványban a képek (tónusok) a vágás vonaláig érnek azt nevezzük kifutónak. Mivel a vágás pontatlansága milliméter nagyságrendű lehet, ha azt akarjuk, hogy a körülvágás mentén ne maradjon fehér szegély akkor a képet (tónust) a lapszéleken legalább 3-3 mm-t kell hagyni „ kifutni”. Oldalpároknál fontos figyelni arra, hogy a kifutó csak a margók irányába nyúljon túl a laphatáron.

Kifutó kép
egy vagy több oldalán szegély (margó) nélkül megjelentetett kép. A kifutó képet tartalmazó nyomtatványok tervezésekor figyelembe kell venni, hogy a kép szegélymentesnek szánt szélein végső körülvágáskor néhány (3-5) mm-t levágnak.

Kilövés
A kiadvány oldalainak elhelyezése az íven. A végleges formátumra való hajtogatásnál, az oldalak megfelelő sorrendben követik egymást.

Kolofon
Kolofon az a záradék, melyben a kiadvány kiadására és gyártására vonatkozó technikai jellegű információk szerepelnek. A kolofon helye a könyv utolsó lapja, esetleg a címnegyed copyright-oldala. Az impresszum és a kolofon jellegzetes információi gyakran közösen jelennek meg. A szedők általában „névjegyként” kezelik és megformálásukra különös gondossággal ügyelnek.

Könyvjelző
A könyv körülvágott méreténél valamivel alacsonyabb és jelentősen keskenyebb, 120-180 grammsúly közötti, egy vagy több színnel nyomott papír. A könyv rövid ismertetését vagy reklámot szoktak elhelyezni rajta a kiadók.

Kötészet
Nyomdai műveletcsoport. Főbb típusai: cérnafűzés, irkafűzés, (gerincragasztás), táblakészítés, ragasztókötés, normál és dupla spirálozás, stb.

Kötegelés
A nyomdai termék (főként) újság egységcsomagjainak (általában műanyag) zsineggel való összefogása.

Kraft
Sárgásbarna, bordázott papír.

Lakkozás
A nyomási műveletek befejezése, festékrétegek teljes száradása után a papírt teljes egészében, vagy részben, fényes sima lakkréteggel vonhatjuk be, ami jelentősen növeli a nyomat esztétikai értékét, tartósságát. Célszerű magas vagy ofszetnyomásnál papíroldalanként kétszer lakkozni, jobb fedettség, a jobb minőség kedvéért. Szitalakkozásnál annak nagyobb fedettsége miatt elegendő az egyszeri lakkozás.

Layout
angol; szedési vázlat a layout segítségével közlik a szedővel a leendő nyomóforma kívánt beosztását (vázlat, makett, beosztási terv). A layout fontos elem a kézirat-előkészítésben.

LCD
(liquid cristal display) Folyadékkristályos kijelző.

Légpárnás tasak
A tasak belsejét, a "nejlonzacskós" múltunkból ismerős "pukkantós" légbuborékos anyaggal képezték ki, annak érdekében, hogy a tasak tartalmát védjék az esetleges mechanikai sérülésektől.

Lehúzódás
Az a jelenség, amikor a friss, még meg nem száradt nyomat felületéről a nyomdafesték a következő ív hátoldalára tapad.

Leporelló
Két szélén lyukasztott, oldalt és egységenként magasságában is perforált, hajtott termék. Ez lehet egy és több példányos, önátíró kivitelű is.

Leporellóhajtás
Olyan párhuzamos hajtások, amelyek párosával kerülnek egy lap azonos oldalára.

Levilágítás
Számítógépen előállított, nyomdai igényeknek megfelelő elektronikus dokumentumokat olyan formában kell megjeleníteni, hogy a nyomtatási folyamat az elektronikus dokumentumokban meghatározott paraméterek alapján (színek, méretek, betű nagyságok, stb.) készüljön. Ennek az átalakítási folyamatnak az egyik első lépcsője lehet a levilágítás, mely során a számítógépen tárolt dokumentumokat filmre 'másoljuk'.

LWC
(lightweight coated) kis négyzet-métertömegű mázolt papír.

Magasnyomtatás
Az a nyomtatási eljárás, amelynél a nyomóelemek felülete közel egy síkban vagy hengerpaláston van, a nemnyomó elemek pedig ettől alacsonyabban helyezkednek el.

Másodlagos színek
Nyomdafesték-alapszínek páronkénti egymásra nyomtatásával előállított színek gyakorlatban használt megnevezése. sárga + bíbor = vörös sárga + cián = zöld bibor + cián = kék.

Matt műnyomó
Főleg színes, reprezentatív termékek kivitelezése során alkalmazott simított, matt felületű papír.

Mélynyomtatás
Az a nyomtatási eljárás, ahol a nyomóelemek bemélyednek a nemnyomó elemek felületébe. A nemnyomó elemek felületéről a festéket az ún. festéklehúzó kés (rákel) húzza le.

Mellékelt nyomtatványok
Azon lapok száma, amelyek a küldeményen belül egyedi grafikával rendelkeznek. Fontos, hogy jelen esetben arra vagyunk kíváncsiak, hogy hány darab olyan nyomtatvány kerül a borítékba, amely műszaki paramétereit tekintve eltér (méret, színek száma, papír típusa, stb.) egymástól.

Moaré
A rácspontokból álló alapszínek egymáson való elforgatásakor keletkező mintázat.

Mutáció
Részleges szövegcsere.

Műnyomó papír
Minőségigényes termékek előállítására alkalmas, teljesen zárt, erősen simított felületű, mindkét oldalon mázolt papír.

MWC
Közepes súlyú és mázolású papír 75-130gr/m2.

Négyszínnyomás (CMYK)
A színes képeket a négy alapszín segítségével lehet felbontani, illetve kinyomtani. Az alapszínek: cián (cyan, C), bíbor (magenta, M), sárga (yellow, Y), fekete (black, B).

Nyomathordozó
A nyomathordozók azok az anyagok, amelyek felületére valamilyen nyomtatási eljárással megfelelő minőségű nyomat készíthető. Nyomathordozó lehet elsősorban papír, de műanyag, bőr, textília, fa és üveg is.

Nyomdai alapszínek
A 4 nyomdai alapszín: cián (cyan, C), bíbor (magenta, M), sárga (yellow, Y), fekete (black, B); rövidítve: CMYK

Nyomdai ív
Alapegység a könyvek terjedelmének megállapítására. Egy nyomdai ív=16 oldal, amelyből a formátumoknak megfelelően különböző szorzószámokkal az A/5 ív terjedelem kiszámítható (a nyomdai ív fogalma független attól, hogy pl. egy könyvet 32 oldalanként nyomtatnak).

Nyomóforma
A nyomóforma a nyomó- és nem nyomó elemek olyan meghatározott rendszere, amely a szöveg- és képi információkat magába foglalja. A nyomóformáról a nyomtatás folyamata során a nyomathordozó adott felületeire festékréteget juttatva kialakul a nyomat.

OCR
(optical character recognition) Optikai karakterfelismerés

OCR vegypapír
Optikai karatter felismerő berendezések által megkövetelt alapvető papírtulajdonsággal rendelkező önátírós papírtípus.

Ofszetnyomás
Az ofszetnyomás egy közvetett síknyomás.
A termelésben geometriailag a rotációs elv alapján, vagyis hengeres felületről hengeres felületre történik a nyomtatás. A hengerre feszített nyomólemezről a festékes rajzi elemek egy gumikendős henger közvetítésével jutnak el a nyomathordozóra. Ez egy közvetett nyomtatási eljárás, ezért kapta az "ofszet" elnevezést.

Ofszetpapír
Alapanyaga famentes, fehérített cellulóz. Tömör, zárt felületű, íróképes, merev tartású papír.

Oltárhajtás
Kétszer (dupla ajtószerüen) szembehajtott papírív.

OMR
(optical mark recognition) Optikai jelfelismerés.

On-line
Közvetlen kábelcsatlakozás és kommunikáció két gépegység között.

Opacitás
A papírívnek az a képessége, hogy az mennyire képes eltakarni az alatta levő lapon vagy a hátoldalon levő nyomatot.

Öntapadó
A papír hátoldala olyan speciális anyaggal van bevonva, amely alkalmassá teszi más felületekhez való tapadásra, amennyiben a hordozófóliát (védő-) eltávolítják.

Összehordás
Könyvek vagy egyéb feldolgozás-technikai termékek alkotórészeinek ívek lapok sorrendbe gyűjtése.

PDF file
PDF (portable document format): Az Adobe cég által kifejlesztett, a dokumentumok szabad és változásmentes átvitelére szolgáló eszközfüggetlen adatformátum.

Pagina
Oldalszám, amit a kiadvány oldalain alul vagy felül helyeznek el.

Pantone szín
Standard színrendszer, melynek kódszámait a világon egységesen értelmezik.

Párnázás
Kötészeti eljárás, reprezentatív kiadványok (elsosorban agendák) tábláinál használatos.

Papírfajta
A nyomtatási eljárás igényeinek megfelelo papír, például: ofszet, műnyomó, plakátpapír, mélynyomó, biblianyomó, újságnyomó ívpapír, stb.

Passzer
Egymásra nyomtatott színek illeszkedési pontossága.

Passzerhiba
Nyomaton észlelhető hiba, mikor a 4 alapszín nem fedi le teljesen egymást.

PDF formátum
(portable document format) Eredetileg az Adobe Acrobat szoftver által használt, de ma már más DTP programok által is támogatott formátum "nyomdakész", formázott (nem módosítható) dokumentumok tárolására. A PDF állományok egységesen jeleníthetők meg vagy nyomtathatók ki különböző számítógépes rendszereken, ezért például az Interneten is gyakran használják ezt a szabványt.

Perforálás
A papír eloírt helyén szaggatott késsel való beütése a le, ki vagy széttéphetőségének elősegítésére. Adott irányban történő sorozatos átlyukasztás (hajtogatás közbeni perforálás, tömbök perforálása), sorlyukasztás. Számla, megrendelés- vagy sorszámtömbök használata során szükség van arra, hogy a papír egy része könnyen leszakíthatóvá váljék. Ezt szolgálja a sorlyukasztás.

PICT
A Macintosh számítógépeknél elterjedt formátum képek tárolására. A PCX-hez hasonlóan raszteres és vektoros képek egyaránt tárolhatók vele.

PIN
(personal identification number) Személyazonosító szám.

Pixel
Egy önállóan megjeleníthető pont raszteres grafikus eszközökön (képernyő, nyomtató stb.).

PS (PostScript)
Az Adobe cég által kifejlesztett, de ma már nemzetközi szabványnak tekinthető formátum, illetve leíró nyelv "nyomdakész" szöveges dokumentumok és képek tárolására. A PS dokumentumok tömörítés nélküli ASCII állományok, kiterjesztésük rendszerint: .PS vagy .EPS. Megjelenítésükhöz speciális szoftver, illetve a PS nyelvet ismerő nyomtató kell.

Próbanyomás
A próbanyomat a nyomólemezről készült tetszőleges számú levonat, amelyet a pédányszámnyomtatás megkezdése előtt állítanak elő abból a célból, hogy tájékoztatást kapjon a gépmester és a megrendelő a reprodukciós fényképészeti feldolgozás eredményéről. A próbanyomatot a gépnyomattal azonos papírra és festékkel, valamint azonos színdenzitási és rácspontnövekedési értékkel készítik.

Produkció
Többszörös produkcióról beszélünk, ha nyomda - a nyomhatóság gazdaságossági szempontjai szerint - kettő vagy több azonos filmgarnitúrát (produkciót) rendel.

Ragasztókötés
Puhafedelű könyveknél alkalmazott kötési eljárás. Az egymásra hordott íveket együttesen behelyezik egy ragasztókötő gépbe, ahol a könyvtest a szorítópofák közé kerülve egy biztos tartást nyer, ezután az egész egy marókés fölé kerül, ahol a könyv gerince egy meglehetősen durva felületet kap. Az így nyert durva felület meglehetősen sok ragasztóanyagot képes felvenni. A gép megkeni a könyv gerincét ragasztóval, majd a borítóba akasztja. A könyvkötés utolsó fázisa a ragasztóanyag kihűlése után a könyvtest három oldalon való körülvágása.

Rácssűrűség
10 mm-re eső rácspontok száma, me.:vonal/cm, használatosabb formája az 1 inch-re ( 2,54 mm) per vonal az "lpi"-line per inch

Rácsrabontás, raszter (screen, halftone)
Árnyalatos képek nyomtatását lehetővé tevő módszer: szabályos távolságokban elhelyezkedő különböző méretű pontok, amelyek elég sürűek és aprók ahhoz, hogy „becsapják” a szemünket, ugyanis a pont­halmazban az egyes pontokat nem látjuk, s így a halmaz folytonos árnyalatnak tűnik. A rácssűrűség mértéke vonal/cm, angol nyelvterületen lpi (vonal/hüvelyk); azt fejezi ki, hogy cm-enként (hüvely­kenként) hány pontot, sötét foltot számolhatunk meg.

RAM
(random access memory) Operatív tároló

Raszter
Fotótechnikai (hagyományos) feldolgozásnál a képfelbontás egysége a raszter, vagyis az egy négyzetcentiméterre jutó pontok száma.

Redős - talpas tasak
Nagyobb mennyiségű (ívszám) küldemények borítékba helyezése csak ilyen jellegű tasakban lehetséges. A tasakot úgy képezték ki, hogy a zárással szemközti részét "megnagyobbították", így akár 100 - 150 A4-es méretű, 80 g-os papír is elhelyezhető egy ilyen tasakban.

Regénynyomó papír
A nyomópapírcsalád fontos specifikus fajtája, amely lágy rugalmas fogású egyenletesen felhős átnézetű mindig gépsima felületű papír. Famentes és félfamentes behordásban töltőanyag nélkül 60-80 g/m2 tömegben gyártják. Jól nyomtatható de nem írható papírfajta.

Regisztervágás
A regiszter bevágása a könyv nyitásoldalába kézzel vagy regisztervágó géppel.(pl. telefonregiszter)

Retusálás
Képjavítás, képtisztítás. Alapjában a képeredeti (papírkép, diakép, vagy scannelt grafika) sérüléseinek, színhibáinak kijavítása, de a képekkel való manipulációra is alkalmazzák, megváltoztatva annak valódiformáját.

RF
(radio frequency) Rádiófrekvencia

RFID
(radio frequency identification). Rádiófrekvenciás azonosító rendszer.

RGB
(red, green, blue) Az additív színingerkeverés (pl. színes monitoroknál) alapszínei: vörös, zöld, kék.

Riccelés
Öntapadó címke olyan körülvágása, amely a címke hordozóját nem éri el. Ricceléssel érhető el, hogy a címkék a hordozó papírról egyenként leszedhetők legyenek.

RIP
Raster Image Processor, a PostScript fordítója, amely értelmezhetővé teszi a ps-t a nyomtatók, levilágítók számára.

RTF
(Reach text format) Leginkább a PostScripthez hasonló szabványos formátum "nyomdakész" szöveges dokumentumok és képek tárolására. Az RTF formátumot sok nagy kiadvány- és szövegszerkesztő program ismeri.

SC
Mázolatlan simított papír, kevésbé fényes felületű 40-80g/m˛.

Szálirány
A papírív oldalaránya és a gyártási irány viszonya (hossz szálirány, kereszt szálirány).

Szedéstükör
A kiadvány oldalainak a margók által határolt területe, ahol a szedett szöveg, illusztráció elhelyezkedik. Az élőfej a szedéstükrön belül, az oldalszámok azon kívül helyezkednek el.

Szélperforáció
A vezető lyuksor melletti perforáció.

Szennycímoldal
A borítólap és a belső címlap között elhelyezkedő oldal, amely többnyire csak a könyv címét tartalmazza.

Szitanyomtatás
Speciális nyomtatási eljárás. Lényege, hogy a szitanyomófesték, a szita szabadon hagyott felületén keresztül jut a szita alatt levő nyomathordozóra. Szitanyomtatással bármilyen nyomathordozóra és hengeres felületre is készíthető nyomat.

Színbontás
a színes képeredetiről a komplementer szűrőn keresztül készített felvétel a cián, a bíbor és a sárga nyomószín formájában. A negyedik nyomószínhez (feketéhez) a három színszűrőn keresztül külön-külön készített felvétel adott megvilágítási aránnyal.

Színszám
Az adott oldal grafikai megjelenésekor alkalmazott különböző színek száma.

SWOT
(strengthness-weekness and opportunities) Erősségek, gyengeségek és lehetőségek (vállalatfejlesztési- elemzési módszer).

Tamponnyomás
Nem sík felületek nyomására szolgáló eljárás.

Tasak
Érdekes módon a boríték és a tasak közötti különbséget döntően az jelenti, hogy a boríték hosszabbik, vagy a rövidebbik oldala zárható-nyitható. Amennyiben a rövidebbik oldal a zárható-nyitható terület tasakről beszélünk.

Tipográfia
Egy kiadvány megtervezésének tudománya és művészete. A tipográfia alatt értjük a könyv tervezése, szedése során alkalmazott eszközök összességét.

TIFF (Tagged Image File Format)
Képek, nem vektoros grafikák állományformátuma.

Tördelés
Átadott szöveg file, és grafikai terv alapján a teljes termék grafikai előkészítése levilágításra.

TQM
(total quality management) Teljes körű minőségvezetés.

TXT
(text) Szöveges állomány.

URL
(uniform resource locator) Internet cím megadásának egy módja.

Ultraibolya sugárzás
A látható sugárzásnál kisebb, de kb. 1nm-nél nagyobb hullámhosszúságú monokromatikus összetevőkből álló sugárzás.

Utánnyomás
Újrarendeléskor a nyomdatermék újranyomtatása tárolt nyomóformáról.

Vágójel
Feldolgozásra kerülő ívekre nyomtatott vonalak, amelyek a vágások helyeit jelölik.

Vaknyomás
Dombornyomás papírba. Általában keményebb kartonokba, papírlemezekbe nyomnak domború vagy homorú felületet (pl.: könyvborító, mappa, meghívók stb...).

Vákát oldal
Kiadvány tipográfiai elrendezésből adódóan üresen maradt oldala. A műszaki szerkesztő a könyvtervben áthúzott körrel jelöli.

Vegypapír
Régen a több példányban készülő nyomtatványok indigó alkalmazásával készültek. Az indigó környezetvédelmi- és gazdaságossági okoból azonban kiszorúl a papíriparból. Több példányos nyomtatványokra azonban még mindig szükség van. Ennek érdekében kifejlesztettek egy olyan, speciális paprt, amelybe apró festékkapszulákat rajtettek el. Nyomás hatására ezek a kapszulák kipukkadnak és a bennük lévő festék elszinezi a papírt. Az ilyen "festékkapszulát" tartalmazó papírokat nevezzük vegypapírnak.

Vektoros grafika
Olyan rajzok, melyek matematikailag leírva tárolódnak az állományokba. Pl.: .cdr (CorelDraw), .ai (Adobe illustrator)

Vízjel
Papírgyártás során vízjelhengerrel a még nedves papírt gyengén tömörítik.

Vonalkód
A vonalkód különböző szélességű, egymástól megfelelő távolságra lévő fekete és fehér csíkokból áll, melyeket leolvasáskor a vonalkód olvasó megvilágít. A fekete és a fehér csíkok eltérő mértékben verik vissza a fényt, amit a készülék érzékel és értelmez (dekódol), majd az adatokat továbbítja a számítógépnek. A sikeres leolvasást hang- és fényjelzés szokta kísérni.

Volumenpapír
Fajlagos térfogata nagy, szerkezete laza, a papír megkívánt vastagsága miatt általában simítatlan. Töltőanyagot nem tartalmaz. Nedvszívó, puha papír, amelyet 60-120 g/m˛ tömeghatárok között gyártanak.